«

»

Sokadszorra is a döntőbe jutottak iskolánk katedrás csapatai

A Katedra Irodalomverseny évről évre nagy népszerűségnek örvend olvasni szerető diákjaink körében. Fontos számunkra a verseny küldetése, hogy a gyerekekkel megszerettessük az olvasást, fejlesszük a szövegértési technikájukat, kreatív, gondolkodó embereket faragjunk belőlük.

Az I. kategóriában országosan összesen 55 csapat oldotta a 4 fordulóból álló levelezős feladatokat. Az 5.B osztály csapata: Bauer Fanni, Halász Dóra és Medík Karolina sikeresen bejutott a nyitrai döntőbe, ahol teljesítményükkel a remek 6. helyen zártak.

A II. kategóriában 66 csapat kötelezte el magát a kitartó olvasás mellett, de csak a legjobb 20 kerülhetett a nyitrai döntőbe. A 7.B osztályból ez Bauer Ádám, Gönci Nathan és Polák Damián csapatának sikerült, akik Nyitrán  a 11. helyen végeztek. Mindkét csapat felkészítő tanára Merva Krisztina.

A  8.B csapatát alkotó Domsitz Karin, György Abigél, Horváth Zita trió ugyancsak a középmezőnyben, a 12. helyen végzett. Felkészítő tanáruk Meleg Nagy Tímea.

Gratulálunk a szép eredményhez!