Október 2-án egy tanulmányi kiránduláson vettünk részt. Az úti cél a győri Xantus János Állatkert és a hozzá tartozó Füles Bástya volt. Reggel indultunk az iskola elől, és 10 óra előtt már ott sorakoztunk az állatkert bejáratánál. A hűvös idő sem szegte kedvünket, mindenki nagyon izgatott volt. Két vezető várt ránk, így két csoportra osztódtunk. Érdekes dolgokat tudhattunk meg az ott élő állatokról, mint például a nevüket, hogy honnan származnak, mik a szokásaik, mit esznek és mennyire veszélyesek. Láttunk fehér tigrist és oroszlánt, bemehettünk az albínó kenguruk közé és többek között megismerkedhettünk az emberek között felnőtt csimpánzzal is. A bemutató séta kacagással, vidámsággal telt és a játszótéren fejeződött be. Ezután buszra szálltunk, s a városközpont felé vettük az irányt. Először ebédeltünk, majd a Füles Bástyához gyalogoltunk. Már a bejáratnál egy ugrándozó mókus fogadott minket. Kezdetét vette az állatsimogatással egybekötött bemutató, s aki elég erőt érzett hozzá, megérinthette a gekkót, a gyíkot, a csótányt és kígyókat, valamint benyúlhatott egy doktorhalakkal teli akváriumba is. A legbátrabbak kígyóval a nyakukban fényképezkedtek. Élményekkel teli napot zártunk, s délután új tapasztalatokkal gazdagodva indultunk hazafelé.
Az 5. évfolyam tanulói