A fent jelzett időszakra az iskolánk, Somorja város rendelete alapján előzetes bejelentkezés után fogadja az 1.–5. évfolyamos tanulókat. A gyerekeket legkorábban 7.00–kor lehet iskolába hozni, a délelőtti tanítás 7.50–kor kezdődik. Az első két évfolyamnak napi négy tanítási órája lesz, 11.15 óráig, a 3., 4. és 5. évfolyamnak 5 tanítási órát tartunk, 12.10 óráig. A tanítási órák után akik igényelték ebédre, majd napközi otthonba mennek. A napközi 16.00 óráig tart, legkésőbb ekkorra kérem a gyerekekért jönni. A délelőtti és délutáni foglalkozások június elsejétől 11 csoporttal indul, évfolyamokra elkülönítve, mind délelőtt, mind délután a tanulók egy héten 1–1 pedagógussal lesznek. Ha a pedagógusok egészségi állapota lehetővé teszi, a folyó héten pedagógust és tanulókat a csoportokban nem változtatunk. Ha a tanulók létszáma lecsökken, a csoportokat a következő héten összevonhatjuk, esetleg megváltozhat a pedagógus személye, ha ez szervezési szempontból indokolttá válik.
Az iskolában való tartózkodás rendjének kialakításakor az a felhívás dominált, hogy minél kevesebb legyen a tanulók közti személyes kontaktus, lehetőleg a csoportok elkülönüljenek egymástól. A reggeli érkezéskor a tanulók egyenesen az osztálytermükbe mennek, ahol 7.00–tól várja a pedagógus. Belakjuk az iskolánk mindegyik szárnyát és emeletét, egy kivétellel mindegyik csoportnak külön illemhelye lesz. Az ebédeltetést a lehetőségeinkhez mérten csoportokra elkülönülve szerveztük meg. Kerüljük, hogy a délelőtti és délutáni iskolaudvari foglalkozások alatt a csoportok keveredjenek. A tornatermeinket nem használhatjuk. Az iskolai büfé nem fog működni.
Minden reggel érintésmentes lázmérővel megmérjük a tanulók testhőmérsékletét. Az iskolánk biztosítja a fokozott higiéniai feltételek megvalósítását. A belépéskor kézfertőtlenítést, az illemhelyek használatakor a fertőtlenítő hatású folyékony szappant és papírtörlőt. Biztosítjuk a gyakori fertőtlenítést, stb.
A szülők csak egészséges gyerekeket küldhetnek iskolába. Kérem, hogy az iskolánk honlapján is megtalálható nyilatkozatot gyermekük egészségi állapotáról, töltsék ki és a tanulók június elsején ezt hozzák magukkal. Ha három napnál többet hiányzik a tanuló, ezt újra ki kell tölteni. Ha a szülő a koronavírus bármi jelét tapasztalja gyerekén, tilos iskolába küldeni, ki kell vizsgáltatni és az esetleges pozitív eredményt haladéktalanul tudatni kell az iskolával. Kérem a szülőket, hogy biztosítsák be, hogy a tanulóknak két szájmaszkjuk legyen az iskolában. A szülők, amikor hozzák, illetve viszik el a gyerekeiket, csak a bejárati ajtóig jöhetnek, az épületbe nem léphetnek be. Végül, ahogy az iskolánk pedagógusaitól, mindegyik dolgozójától, a szülőktől is kérek elegendő rugalmasságot, segítséget, esetenként megértést ennek a rendhagyó helyzetnek a minél sikeresebb kezelésére.
Az iskolánk betartja a fent említett időszakban, az iskolaügyi minisztérium és a tiszti főorvos egyéb, részletes ajánlásait melyek az iskolák újra nyitására, az oktatás, nevelés megszervezésére, a fokozott higiéniai elvárásokra és az ebédeltetésre vonatkoznak.
Mészáros Péter, iskolaigazgató