Tisztelt Szülők, Nagyszülők, tisztelt egyéb hozzátartozók, kedves tanulók!
Annyira szépen búcsúzik ez az évfolyam. És ennek is oka van. Az utóbbi napokban több kolléganőmmel megállapítottuk, hogy nagyon a szívünkhöz nőttek végzős diákjaink, viselkedésükkel, jellemükkel, ahogy összetartanak, osztályközösségeket alkottak, teljesítményükkel. Természetesen nem állítjuk, hogy mindig mindenki minta gyerek lett volna, de az elkövetett csibészségek még belefértek egy megkövetelhető keretbe, legalábbis azok, amelyekről tudunk. A legutolsó napokért pedig mindenkinek jár egy nagy dicséret, az osztálykiránduláson, a banketten tanúsított viselkedésért, a sok gyakorlásért. Olyan nehéz ám valami okosat mondani egy évfolyamnyi nálamnál sokkal fiatalabb végzős kilencedikesnek, mert amikor én voltam ennyi idős, mint ti ma, naponta pár órát volt adás a tévénk 6 darab csatornáján, nem voltak mobiltelefonok, személyi számítógépek, teljesen mások voltak az emberi kapcsolatok, nem utazhattunk nyugati országokba, egy jugoszláviai nyaralás némi elrejtett nyugatnémet márkával igen nagy dolognak számított. A mai kamaszok messze nem ilyen körülmények között szocializálódtak. Aztán eszembe jutott az egy hónappal ezelőtti élményem, amikor is részt vettem a könyvtárban egykori tanáromról, Székely Pista bácsiról és a somorjai kajakosokról írt könyv bemutatóján, ahol a 90 éves elmúlt Pista bácsi mesélt 70, 80 éve megélt élményeiről és jól érzékelhető volt, hogy élnek még köztünk olyanok, akik úgy élték meg gyerekkorukat, hogy még villanyáram sem volt az otthonaikban és mégis nagyon is sok mindent tanulhatunk tőlük, életszemléletet, kitartást, akaraterőt és még hosszan sorolhatnám. Ebből az következik, hogy az érvényesüléshez vezető úton az állandóan változó forma mellett léteznek állandó értékek, melyek akár évszázadok során iránytűként mutatták az utat. Induljunk ki egy végtelenül leegyszerűsített megállapításból. Ott vagy, ahova mentél. Ezt pedig kifejthetjük bővebben is, ha már úton vagy, menj oda, ahova érdemes menni. Továbbá próbálj úgy élni, ahová el se indulnál, ott egyáltalán ne hiányozzál. Útitársként pedig ne olyan társakat válassz, akik emberi gyengeségeik révén visszahúznak, biztosítják számodra a csordaszellemet és kitartó lelkesedéssel megtanítanak benneteket veszteni, hanem olyanokkal tarts, akiket ha sokszor nem is könnyű, de érdemes követni. A világtörténelemben tulajdonképpen csak egyszer jött be egy felfedezőnek, hogy elindult az ismeretlenbe, amikor eljutott valahová, nem tudta hol van és mikor visszajött, nem tudta hol volt. Őt úgy hívták, Kolumbusz Kristóf. De még neki is volt egy akkor még kivitelezhetetlen terve, hogy nyugatra elindulva jut el keletre, mert útját állta egy az európaiak számára még ismeretlen földrész, melyet későbbi felfedezőről Amerigo Vespucciról neveztek el. Tehát jó ha van célod és hozzá vezető terved, mert lehet, hogy túl merész célt tűzöl ki magadnak és szinte kivitelezhetetlen tervet fontolgatsz, de tuti, hogy többet elérsz annál, ha üresen, céltalanul élsz bele a világba, nem megéled az életed lehetőségeid, hanem túléled a napjaidat.
Ilyen napokon, mint a mai, amikor mégiscsak egy korszakot lezártok, tovább meneteltek a fiatal felnőtté válás útján, gyakran elhangzik egy szlogen, egy védett burokból beléptek a nagybetűs életbe. Kevés szófordulat van, amit ennyire ki nem állok, mint ezt, mert csak megjegyzem már ti is, jó esetben egy markáns sírással már vagy 15–16 éve megérkeztetek, másrészt ez a szófordulat a jelent mindig kizárólag egy készülődési folyamatként értelmezi csupán, megszállottként készülődésre ösztönöz arra, ami sose jön el. Ne felejtsétek el kiélvezni a fiatalságotokat a középiskolai éveiteket, ha tanulsz tovább, pláne, mert amit 18, 20, 25 évesen nem élsz meg, az 40, 50, 60 évesen hiányozni fog. Gondolj arra, csak az számít igazi élvezetnek, amire fel vagy készülve, kiteljesedsz benne és húsz év múlva is legfeljebb poénkodtok régi barátaitokkal. Bedrogozni, jól berúgni, levetni minden emberi formátokat az nem teljesítmény, az egy szánalmas történet.
Mindenkiben van egy kis irigység. Én például rettentő igazságtalannak tartom, hogy vannak focisták, akik több száz meccset lejátszanak a Real Madrid csapatában olyanok közt, mint Ronaldo, Courtois, Modric és a többiek. Én meg valószínű úgy fogom leélni az életemet, hogy egy röpke tíz percre sem állhatok fel az előbb említettek közé, még akkor sem, ha a csapat már akár 5:0–ra vezet a Barcelona ellen. Ja hogy sok mindent nem tettem meg ennek érdekében, hogy ez megvalósulhatott volna, az mellékes, az irigy ember mindig megtalálja sikertelenségének bűnbakját. Ha minden kötél szakad, rossz volt a csillagok állása. Ennek a magatartásnak a végső fázisa, ha a sikertelen ember végül maga is szentül hiszi, sikertelenségének oka csakis önmagán kívül keresendő. Ne álltassátok magatokat nem működik. Ki van próbálva. Kedves végzős kilencedikesek! Fiatalságotok nagy kincs, ami nekem, meg többünknek, akik itt körbeveszünk benneteket igen csak múlóban van. De fiatalságotok miatt egyáltalán nem irigyellek benneteket, mert ez anno nekünk idősebbeknek ez ugyanúgy megadatott. Nem úgy, mint az a tíz perc. De ez most a ti fiatal éveitek, a ti kincsetek. A somorjai Corvin Mátyás Alapiskola összes pedagógusa nevében kívánom, hogy sáfárkodjatok ezzel a kinccsel legjobb tudásotok szerint. Sok szerencsét hozzá!
Köszönöm a figyelmet.
M. P.