«

»

Élmények minden mennyiségben

Az elmúlt hetekben iskolánk tanulói megannyi érdekes tanulmányi úton vehettek részt. Novemberben Pozsonyt célozták meg a felső tagozatos tanulók, ahol a „Cosmos“ kiállítás keretén belül rácsodálkozhattak a világűr rejtelmeire. Az ötödikesek épp úgy élvezték, mint a magasabb évfolyamok tanulói.
November utolsó szombatján felejthetetlen irodalmi élménnyel gazdagodott az a közel 50 tanuló, akik a budapesti Vígszínházban részesei lehettek A Pál utcai fiúk című előadásnak. A közönség szinte egy emberként énekelte a musical talán legismertebb dalát, a Mi vagyunk a Grund kezdetűt. Az előadás végén a nézőtéren halk szipogások is hallhatóak voltak, hiszen Nemecsek Ernő halála minden érző lelket megérintett.
December legelején a nyolcadikosok és kilencedikesek a bécsi karácsonyi vásárban tesztelhették le nyelvtudásukat, de számos történelmi érdekességre is fény derült a Time Travel Museum interaktív időutazásának köszönhetően. A gyerekek arcáról szavak nélkül is leolvasható volt az öröm és a boldogság, valamint többen már most elhatározták, hogy ezt a kirándulást akár szüleikkel együtt is megismételnék.
Advent 4. hetében ismét Pozsony került a középpontba: a hetedikesek ellátogathattak  többek között a Természettudományi Múzeumba, belekóstolhattak a karácsonyi vásár adventi hangulatába, de egy interaktív városnézés keretén belül számos hasznos és érdekes információval is gazdagodhattak.

(A tanulmányi kirándulásokon készült fényképek megtekinthetőek a Galéria menüpontban.)