«

»

Helyzetjelentés

Tisztelt Szülők!

Az oktatási minisztérium utasításai szerint egyelőre a tanévet folytatjuk az év eleji szabályrendszer szerint. Teljes illúzió, hogy iskolánk kimarad a Covid-19 megpróbáltatásaiból. Már alkalmazottunk és diákunk is volt tesztelésen, mert olyan környezetben mozogtak, amelyben volt egy fertőzött. Olyan diákjaink és alkalmazottaink is vannak, akiknek közvetlen családtagjaik fertőzöttek, illetve tesztelésre várnak. Ilyen esetekben a tesztelésre várók kötelezően otthon maradnak a negatív eredményig, akiknek hozzátartozójuk vár eredményre, ajánlottan vannak távol az iskolánktól a negatív eredményig.
Ma, vasárnap, azt tudathatom, hogy nincs tudomásunk, hogy akár a tanulók, akár az alkalmazottak között fertőzött lenne, ezért ezt a hetet teljes létszámmal végigvihettük. A helyzet szinte percről percre változhat. Bízzunk a legjobb lehetőségben, de készüljünk fel a bonyodalmakra is. Biztosan hallották, hogy Somorján a magyar gimiben egyelőre két napra szünetelt az oktatás, a szlovák alapiskolában és a szlovák gimiben 1-1 osztályt kellett becsukni. Most nagyon érvényesül a dominóelv. Akár egy megbetegedés is sokakra kihathat. Egyetlen tanuló, vagy pedagógus fertőzöttsége esetén mindazoknak, akik vele közvetlen érintkezésbe kerülhettek, tesztelésre kell menniük és a negatív eredményig otthon kell maradniuk. Ha szakács néni az érintett a legjobb esetben is majd két hétre lőttek az ebédünknek, a tanulók hordhatják magukkal a száraz ételt, ha takarító nénik esnek ki, takaríthatunk magunk. Én minden “rendben” megélt nap után hálát adok a gondviselésnek, miközben próbáljuk úgy szervezni az oktatást, hogy növelje a hatékonyságot esetleg élményszerűbbé tegye a tanulók napjait, miközben ne növeljük a fertőzésveszélyt.
Ha erre lehetőségünk nyílik, elkezdődnek az ezen tanévben betervezett szakköreink. Ezek között lesznek olyanok, melyek csak egy osztályközösséget érintenek, ezek a megvalósíthatóbbak, de lennének olyanok, melyek csoportjai több osztályból verbuválódnának, ezek az egyelőre kérdésesek.  A szakköreinkről pontosabb információkat a honlapunkon olvashatnak.

Tisztelettel, Mészáros Péter, iskolaigazgató