Tisztelt Iskolabarátok!
Iskolánk tanulói, Somorja többi iskoláinak diákjaival együtt az idén is megkoszorúzták Mátyás király mellszobrát. Egyik legjelentősebb királyunk bizonyíthatóan fiatal korában járt városunkban. A több mint ötszáz évvel ezelőtti esemény egészen különleges élmény lehetett az egykori somorjaiaknak abban az időben, amikor az átlagos emberek élettere a mai életünkhöz képest sokkal kisebb területre korlátozódott, lényegesen kevesebb információval rendelkeztek saját országukról, könyvek, fényképek, újságok hiányában nem is tudhatták pontosan miképp nézett ki nagy királyunk. Amennyiben ha valaki autentikusan akar emlékezni a királylátogatásra, annak a mai református templomba kell elmennie, mert az az egyetlen épített helyszín, ami megmaradt abból a korból. Gondolhatjuk, hogy az elmúlt 500 év akkora társadalmi, technikai, stb. változást hozott, hogy gondolkodásunk nem kompatibilis egymáséval. Mátyás király azon államférfiak közé tartozott, akik felkészültsége, teljesítményei a mai napig lenyűgözőek és példamutatóak lehetnek olyanok számára, akik erre fogékonyak. Mindig arra gondolok, hogy nem elég iskolánknak egy acélos nevet felvennie, hanem minél többet kell tennünk azért, hogy méltóak legyünk nevünkre.
Ma a tiszteletadás, a megemlékezés napja volt.
M. P.